A napokban zárult a visegrádi Sibrik dombon elhelyezkedő lelőhely idei feltárása. A többkorszakos lelőhely régészeti kutatása 2013-ban vett új lendületet, amelyben az Intézetünk és a visegrádi Mátyás Király Múzeum közötti keretmegállapodás értelmében a Régészeti Intézet egyik fiatal kutatója, Merva Szabina is részt vesz. Az utóbbi három év kutatásainak többek között tanulsága az, hogy a 4. századi római erőd elhagyott falai között először nem az államalapítás korában, hanem korábban, már a 8. század végén, s a 9. században folyt élet. Az utóbbi két évben a Takács Miklós vezette OTKA-pályázat támogatásával nyílt lehetőség interdiszciplináris kutatásra a mikrorégióban (vegetációtörténeti kutatás, radiokarbon keltezés, anyagvizsgálatok, geofizikai kutatások). A mintavételezés szerves részét képezi a Sibrik-dombon feltárt lelőhely is, így segítve elő a 8-11. századi lelőhelykomplexum minél árnyaltabb megismerését.
A kora középkori horizont mellett az idei sibriki ásatás (ásatásvezető: Boruzs Katalin, MNM-MKM) legjelentősebb lelete egy 13. század első felére keltezhető cölöpszerkezetes építmény, melynek betöltésében unikális leletegyüttes: két pénzverőtő és műhelyhulladék került elő. Tekintettel arra, hogy a 13. századra vonatkozó visegrádi pénzverésről írott forrás nem áll rendelkezésre, a leletegyüttes egy idáig nem ismert kérdéskör megoldásához szolgáltat adatokkal.




Tíz magyar kutatót – közöttük akadémikusokat és az MTA doktorait – választott tagjai közé az
A Ruralia régészeti egyesület (The International Association for the Archaeology of Medieval Villages and the Rural Milieu) kétévenként rendezi meg az európai, középkori régészet egy-egy témakörét érintő konferenciáját. Idén szeptember 7. és 13. között Clervaux városa (Luxemburg) adott helyet a „Ruralia XI: Religious places, cults and rituals in medieval rural environment című rendezvénynek, ahol 21 ország képviselői adtak körképet a középkori, intézményes és népi vallásosság témájában folyó régészeti, történeti vizsgálatok legfrissebb eredményeiről, valamint a különböző rítusok, kultuszok régészeti kutatásairól, aktuális kérdéseiről.
perambulation: religiously motivated travels in Medieval Hungary" címmel szerepeltek a programban.


2015. augusztusában folytatódik a Pest megyei Kakucs határában található Kakucs-Turján mögött középső bronzkori település régészeti kutatása. A 2013-ban megkezdett feltárásokat a Lengyel Kutatási Alap és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával a poznań-i Adam Mickiewicz Egyetem, a kieli Christian-Albrechts Universität és az MTA BTK Régészeti Intézetének kutatócsoportjai végzik Mateusz Jaeger, Johannes Müller, Kulcsár Gabriella vezetésével, széles tudományos együttműködés keretei között.
Csókakő várában - az MNV Zrt. anyagi támogatásával, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum megelőző régészeti feltárása keretében és munkatársainak (Szöllősy Csilla régész, Pokrovenszki Krisztián régész-térinformatikus) szervezésében - ez évben is folytatódik a régészeti kutatás. Az ásatás irányítói Kovács Gyöngyi (MTA BTK Régészeti Intézet) és Hatházi Gábor (EMMI). A székesfehérvári, budapesti, szegedi kollégák között az ásatáson részt vett Kolláth Ágnes, az intézet fiatal kutatói ösztöndíjasa is. 

