2022. augusztus 31. és szeptember 3. között – 146 év után először – Budapest adott otthont az egyik legrangosabb nemzetközi régészeti konferenciának. A 60 ország csaknem tizenötezer régészét tömörítő EAA (European Association of Archaeologists/Európai Régészek Szövetsége), melynek jelenlegi elnöke Bánffy Eszter, a frankfurti székhelyű DAI Römisch-Germanische Kommission főigazgatója, a BTK Régészeti Intézet tudományos tanácsadója, minden évben más európai nagyvárosban rendezi meg éves találkozóját.

Az idei, budapesti rendezvény házigazdája az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) a Magyar Nemzeti Múzeummal (MNM) és a Várkapitányság Nonprofit Zrt.-vel együttműködésben rendezte meg a konferenciát. A több mint 2200 regisztrált résztvevőből 1800 személyesen is részt vett a budapesti konferencián, 400-an pedig online követték az előadásokat. A rendezvényen, amelynek idei mottója a „(Re)integration” volt, 194 szekcióban hangzottak el előadások.

2022 09 06 eaa kep1

A konferencia teljes tudományos programja és az előadások absztraktjai ITT érhetők el.

2022 09 06 eaa kep2

(Forrás: EAA facebook)

A BTK Régészeti Intézet munkatársai az alábbi előadások és poszter prezentációk szerzőjeként, társszerzőjeként, illetve szekciók szervezőjeként vagy társzervezőjeként vettek részt a konferencián: 

ELŐADÁSOK

Őskor:

(271. szekció) Marton, Tibor - Kreiter, Attila - Oross, Krisztián - Gomart, Louise - M. Virág, Zsuzsanna - Füzesi, András - Pető, Ákos - Gortva, Gergely - Gucsi, László - Jakucs, János: TRANSFORMING TRADITIONS: AN INTEGRATED MULTIDISCIPLINARY RESEARCH PROJECT ON POTTERY PRACTICES OF 6TH MILLENNIUM CAL BC EASTERN TRANSDANUBIA

(271. szekció) Botic, Katarina - Oross, Krisztián - Balen, Jacqueline: POTTERY PRODUCTION AT VIROVITICA-BREKINJA AND THE DYNAMICS OF TRANSFORMATIONS IN THE 6TH MILLENNIUM CAL BC DRAVA REGION

(271. szekció) Jakucs, Janos - Marton, Tibor - Oross, Krisztián - Kreiter, Attila: (DON’T) LET IT FADE: PERSISTENT TRADITION AND CHANGING STRATEGIES OF CERAMIC PRODUCTION AMONG THE POST-STARČEVO COMMUNITIES IN SOUTH-EASTERN TRANSDANUBIA

(271. szekció) Gucsi, László - Jakucs, János - Marton, Tibor: ANALYZING POTTERY USE-ALTERATION TRACES ON 6TH MILLENNIUM CAL BC CERAMIC ASSEMBLAGES FROM SOUTH-EASTERN TRANSDANUBIA

2022 09 06 eaa kep3

Gucsi László előadása

(405. szekció) Szilagyi, Kata - Szakmány, György - Sági, Tamás - Józsa, Sándor - Szilágyi, Veronika - Oláh, István - Osztás, Anett: PRELIMINARY RESULTS OF PROVENANCE STUDIES ON THE POLISHED STONE MATERIAL AT THE NEOLITHIC SITE OF ALSÓNYÉK

(421. szekció) Mesterházy, Gábor - Füzesi, András - Szilágyi, Katalin - Bánffy, Eszter - Raczky, Pál: IMPRINTS OF SOCIAL PROCESSES AND PRACTICES AT SZEGVÁR-TŰZKÖVES - SPATIAL ANALYSIS AND THEORETICAL INTERPRETATION OF A LATE NEOLITHIC SETTLEMENT

(149. szekció) Gerber, Dániel - Jakucs, János - Rácz, Piroska - Somogyi, Krisztina - Honti, Szilvia - Mende, Balázs - Bondár, Mária - Szécsényi-Nagy, Anna: INTERDISCIPLINARY ANALYSES OF LATE COPPER AGE CEMETERIES FROM SOUTHERN TRANSDANUBIA (HUNGARY)

(149. szekció) Rajna, András - Fábián, Szilvia - Berente, Zoltán - Czifra, Szabolcs - Klinga, Flóra  - Marton, Tibor - Priskin, Anna: „THERE AND BACK AGAIN” – FROM PITS TO THE ECONOMY. SITE-BASED RESEARCH IN THE LATE COPPER AGE, CARPATHIAN BASIN

(271. szekció) Fábián, Szilvia - Berente, Zoltán - Klinga, Flóra - Marton, Tibor: DOMESTIC POTTERY AS A PART OF THE EVERYDAY ACTIVITY: EVALUATING SOME LATE COPPER AGE SETTLEMENTS

(345. szekció) Fülöp, Kristóf: DEATH AND FIRE. THE IDENTIFICATION AND CHARACTERIZATION OF PYRE GOODS AND THEIR USE IN CREMATION BASED ON EXPERIMENTAL AND ARCHAEOLOGICAL OBSERVATIONS

(16. szekció) Pető, Ákos - Braun, Ádám - Dani, János - Kulcsár, Gabriella: COMPLEX PALEOENVIRONMENTAL STUDIES OF KURGANS IN THE CARPATHIAN BASIN

(426. szekció) Hajdu, Tamas - Szeniczey, Tamás - Fülöp, Kristóf - McCall, Ashley - Horváth, Anikó - Palcsu, László - Major, István - Molnár, Mihály - Dani, János - Kiss, Viktória: TRANSFORMATIONS OF POPULATIONS AND LIFESTYLE IN THE 2ND MILLENNIUM B.C. IN THE GREAT HUNGARIAN PLAIN - A BIOARCHAEOLOGY PROJECT

(426. szekció) Giblin, Julia - Dani, János - Fábián, Szilvia - Hajdu, Tamás - Köhler, Kitti - Kulcsár, Gabriella - Melis, Eszter - Szabó, Géza - Szeverényi, Vajk - Kiss, Viktória: AN ISOTOPIC PERSPECTIVE ON “MOBILITY” DURING THE 3RD AND 2ND MILLENNIUM BC IN HUNGARY

(426. szekció) Cavazzuti, Claudio - Csányi, Marietta - Vicze, Magdolna - Horváth, Anikó - Palcsu, László - Hajdu, Tamás - Lugli, Federico - Cipriani, Anna - Kiss, Viktória: MOBILITY IN THE EARLY/MIDDLE BRONZE AGE COMMUNITIES ALONG THE DANUBE IN CENTRAL HUNGARY BASED ON ISOTOPE DATA OF CALCINED BONES

(384. szekció) Melis, Eszter: WOMEN’S IDENTITY AND STATUS WITHIN THE EARLY AND MIDDLE BRONZE AGE INHUMATION BURIALS FROM WESTERN HUNGARY

2022 09 06 eaa kep4

Melis Eszter előadása

(421. szekció) Szabó, Nóra: CONSCIOUSNESS, COMPLEXITY, SYMMETRY. SPATIAL ANALYSIS OF A BRONZE AGE SETTLEMENT

(339. szekció) Gémes, Anett - Mester, Edit - Dani, János - Gál, Erika - Szeniczey, Tamás - Kiss, Krisztián - Szeverényi, Vajk - Kulcsár, Gabriella - Kiss, Viktória - Hajdu, Tamás: OLD BONES – NEW POSSIBILITIES. HUMAN REMAINS FROM SETTLEMENT PITS AT MIDDLE BRONZE AGE TISZAFÜRED-MAJOROSHALOM (EASTERN HUNGARY) SITE

(376. szekció) Bergerbrant, Sophie - Giblin, Julia - Vicze, Magdolna - Gál, Erika - Kiss, Viktória - Kulcsár, Gabriella - Kovács, Gabriella: BRONZE AGE ANIMAL HUSBANDRY IN SZÁZHALOMBATTA-FÖLDVÁR AND THE BENTA VALLEY

(383. szekció) Blanz, Magdalena - Balasse, Marie - Gál, Erika - Gorczyk, John - Bălăşescu, Adrian - Radu, Valentin - Fiorillo, Denis - Ivanova, Maria: THE BIG PIG PICTURE: SUID-HUMAN RELATIONSHIPS AND MANAGEMENT PRACTICES IN THE NEOLITHIC AND CHALCOLITHIC OF SOUTH-EASTERN EUROPE AND BEYOND

(339. szekció) Szeniczey, Tamás - Melis, Eszter - Köhler, Kitti - Kiss, Viktória - Major, István - Horváth, Anikó - Kiss, Krisztián - Gémes, Anett - Jakab, Július - Hajdu, Tamás: CONTINUITY AND/OR IMMIGRATION? – BIOLOGICAL CONNECTIONS OF EARLY AND MIDDLE BRONZE POPULATIONS IN THE NORTHWESTERN PART OF THE CARPATHIAN BASIN

(174. szekció) Bartosiewicz, Laszlo - Gál, Erika: DETECTING SEASONAL ACTIVITY AT PREHISTORIC SITES THROUGH THE STUDY OF SKELETAL REMAINS FROM FISH, BIRDS AND JUVENILE LIVESTOCK

Ókor, népvándorláskor:

(385. szekció) Patay-Horváth, András: THE NAME OF THE PELOPONNESE AND RELATED ISLAND NAMES IN ANTIQUITY

(371. szekció) Verostick, Kirsten - Hajdu, Tamás - Szeniczey, Tamás - Farkas, Zoltán - Dani, János - Bernert, Zsolt - Masek, Zsófia - Kovács, Péter - Hoppál, Krisztina - Rácz, Zsòfia: CHILDHOOD OF THE AVARS AND GEPIDS: RECONSTRUCTING DIET AND WEANING PRACTICES USING STABLE ISOTOPIC ANALYSIS AND MULTIPLE TISSUES

(371. szekció) Gnecchi Ruscone, Guido Alberto  - Rácz, Zsófia - Samu, Levente - Szeniczey, Tamás - Traverso, Luca - Schmid, Magda - Hajdu, Tamás - Vida, Tivadar - Krause, Johannes - Hofmanová, Zuzana: SNAPSHOT INTO KINSHIP STRUCTURE AND POPULATION HISTORY OF A LATE AVAR-PERIOD COMMUNITY FROM GENOME-WIDE ANALYSES OF THE WHOLE RÁKÓCZIFALVA CEMETERY

(371. szekció) Rácz, Zsófia - Gnecchi Ruscone, Guido - Samu, Levente - Szeniczey, Tamás - Traverso, Luca - Schmid, Magdalena M. E. - Hajdu, Tamás - Hofmanová, Zuzana - Krause, Johannes - Vida, Tivadar: KINSHIP RELATIONS AND SPATIAL ORGANIZATION IN A LATE AVAR-PERIOD CEMETERY: ARCHAEOLOGICAL PERSPECTIVES ON THE RÁKÓCZIFALVA SITE (CENTRAL HUNGARY)

(371. szekció) Hiss, Alina - Gnecchi Ruscone, Guido - Traverso, Luca - Wang, Ke - Vida, Tivadar - Pohl, Walter - Geary, Patrick - Hofmanová, Zuzana - Herbig, Alexander - Krause, Johannes: AN INTEGRATIVE GENETICS APPROACH FOR STUDYING DISEASE IN EARLY MEDIEVAL EUROPE

(371. szekció) Spekker, Olga - Tihanyi, Balázs - Kis, Luca - Szalontai, Csaba  - Vida, Tivadar  - Pálfi, György - Marcsik, Antónia - Molnár, Erika: WHAT WAS IT LIKE LIVING WITH LEPROSY IN THE AVAR AGE COMMUNITY OF KISKUNDOROZSMA–KETTŐSHATÁR I (HUNGARY)? – A CASE STUDY

(371. szekció) Gyuris, Balázs - Vida, Tivadar - Hajnal, Zsuzsanna - Szeniczey, Tamás - Rácz, Zsófia  - Mende, Balázs G. - Hofmanová, Zuzana - Knipper, Corina - Krause, Johannes - Szécsényi-Nagy, Anna: COMPARATIVE ANALYSES OF SOCIOCULTURAL CHANGES AND GENETIC TRANSITIONS IN THE AVAR PERIOD SOUTHERN-TRANSDANUBIA

Középkor és kora újkor:

(371. szekció) Csáky, Veronika - Szeifert, Bea - Gerber, Dániel - Szőke, Béla - Merva, Szabina - Évinger, Sándor - Líbor, Csilla - Petkes, Zsolt - Mende, Balázs - Szécsényi-Nagy, Anna: THE ISSUE OF CONTINUITY OF POPULATION HISTORY BETWEEN 8-12TH CENTURIES IN CARPATHIAN BASIN BASED ON ARCHAEOGENETIC RESULTS OF FOUR CEMETERIES

(316. szekció) Czuppon, Tamás - Takács, Miklós - Langó, Péter: CERAMIC VESSELS WITH TWO HANDLES FROM 10THC. AD – A SHORT RECAPITULATION OF DATA

(10. szekció) Kovács, Bianka: FASHION ON THE TABLE – TABLEWARE OF WESTERN ORIGIN AND THEIR INFLUENCE IN LATE MEDIEVAL TRANSDANUBIA (HUNGARY)

(304. szekció) Borbély, Noémi - Szeifert, Bea - Kerestély, Koppány - Pamjav, Horolma - Egyed, Balázs - Nyárádi, Zsolt - Sófalvi, András - Gál, Szilárd Sándor - Benkő, Elek  - Szécsényi-Nagy, Anna: INVESTIGATING THE ARCHAIC AND MODERN-DAY SZÉKELY GENE POOL AROUND SZÉKELYUDVARHELY

(135. szekció) Kolláth, Ágnes - Bíró, Szilvia - Tomka, Gábor: A MARKETPLACE THROUGH THE AGES – THE ARCHAEOLOGY OF THE SZÉCHENYI SQUARE IN GYŐR, HUNGARY

2022 09 06 eaa kep5 jav

Kolláth Ágnes előadása

(305. szekció) Kolláth, Ágnes: CROSS, HALF MOON, GUNPOWDER – CHURCHES OF HUNGARIAN CITIES IN THE OTTOMAN–HABSBURG WARS’ NORTH-WESTERN BORDER ZONE

(226. szekció) Bartosiewicz, Laszlo - Gál, Erika: BY THE BOOK? MEDIEVAL AND EARLY MODERN AGE HIGH STATUS MEAT CONSUMPTION IN THEORY AND PRACTICE

Örökségvédelem:

(351. szekció) Wollak, Katalin - Jerem, Erzsébet: CULTURAL ROUTES AND HERITAGE TOURISM

POSZTER-PREZENTÁCIÓK

(339. szekció) Gémes, Anett - Mester, Edit - Dani, János - Szeniczey, Tamás - Kiss, Krisztián - Horváth, Anikó - Palcsu, László - Major, István - Kiss, Viktória - Hajdu, Tamás: INFECTIOUS DISEASE AT THE MIDDLE BRONZE AGE SETTLEMENT OF TISZAFÜRED (EASTERN HUNGARY) – A CASE STUDY

(349. szekció) Szecsenyi-Nagy, Anna - Koncz, István - Csippán, Péter - Bollók, Ádám - Bárány, Annamária - Gerber, Dániel - Mende, Balázs: THE DIVERSITY OF LATE ANTIQUE PERIOD AND EARLY MEDIEVAL HORSES IN THE CARPATHIAN BASIN: INTRODUCTION TO AN INTEGRATIVE RESEARCH PROJECT

(371. szekció) Koncz, István - Faragó, Norbert - Pap, Ildikó - Tugya, Beáta - Tóth, Gábor - Vida, Tivadar - Knipper, Corina: YOU EAT WHAT YOU HAVE - SOCIAL DIFFERENCE AND FOOD CONSUMPTION IN AN EARLY MEDIEVAL COMMUNITY

(305. szekció) Kovács, Bianka: CASTLE IN THE HEART OF THE TOWN. THE FUNCTIONS OF TATA CASTLE (HUNGARY) FROM THE MIDDLE AGES TO THE PRESENT

SZEKCIÓSZERVEZÉSEK

16. szekció.

Szekció címe: THE DAWN, APOGEE AND MODERN DEMISE OF KURGANS IN SOUTHEAST AND EAST-CENTRAL EUROPE

Szervezők: Peto, Ákos - Heyd, Volker - Dani, János - Kulcsár, Gabriella

154. szekció.

Szekció címe: TOWARDS AN ARCHAEOLOGY OF HOUSEHOLD PRACTICES – CURRENT ARCHAEOLOGICAL AND SCIENTIFIC CONTRIBUTIONS

Szervezők: Kienlin, Tobias - Fischl, Klára - Kovács, Gabriella - Röpke, Astrid - Pető, Ákos

271. szekció.

Szekció címe: THE SOCIAL ROLE OF POTTERY AND POTTERS IN NEOLITHIC AND COPPER AGE SOCIETIES OF THE BALKANS AND CENTRAL EUROPE

Szervezők: Marton, Tibor - Jakucs, János - Spataro, Michela - Gomart, Louise - Kreiter, Attila

305. szekció.

Szekció címe: UNRAVELLING THE URBAN PALIMPSEST: THE RE-USE AND INTEGRATION OF URBAN FABRIC IN TIME AND SPACE [URBAN ARCHAEOLOGY COMMUNITY]

Szervezők: Bouwmeester, Jeroen - Belford, Paul - Kolláth, Ágnes

337. szekció 

Szekció címe: ARCHAEOLOGY MATTERS. THE NEED TO RE-DEFINE THE RELEVANCE OF ARCHAEOLOGY (Round table)

Szervezők: Bánffy, Eszter - Carver Martin

371. szekció.

Szekció címe: POPULATION HISTORY AND COMMUNITY FORMATION IN EARLY MEDIEVAL EAST-CENTRAL EUROPE: INTEGRATING GENETIC, ISOTOPIC, ARCHAEOLOGICAL AND HISTORICAL PERSPECTIVES

Szervezők: Vida, Tivadar  - Hofmanová, Zuzana - Koncz, István – Szécsényi Nagy, Anna - Knipper, Corina

384. szekció.

Szekció címe: WOMEN’S STATUS AND AGENCY IN THE NEOLITHIC AND METAL AGES OF CENTRAL EUROPE [AGE]

Szervezők: Jaeger, Mateusz - Kulcsár, Gabriella - Stróżyk, Mateusz - Rebay-Salisbury, Katharina - Melis, Eszter

421. szekció.

Szekció címe: SPACE SYNTAX: THE MATERIAL IMPRINTS OF SPATIAL INTEGRATION PROCESSES

Szervezők: Füzesi, András - Mesterházy, Gábor - Bánffy, Eszter - Raczky, Pál

426. szekció

Szekció címe: FROM ISOTOPE RATIOS TO NARRATIVES: EXPLORING THE WAYS THAT BIOGEOCHEMICAL STUDIES ARE IMPACTING EURASIAN ARCHAEOLOGY

Szervezők: Kiss, Viktória - Pospieszny, Lukasz - Cavazzuti, Claudio