dombo2018. szeptember 25-én, kedden 10 órakor kerül sor a "Castrum Dombo 2014-2018. A dombói vár régészeti kutatásának első öt éve" című konferenciára. A rendezvény helyszíne az MTA Humántudományok Kutatóháza földszinti előadóterme (1097 Budapest, Tóth Kálmán u. 4).

A Tolna megyei Dombó várának szisztematikus régészeti kutatása 2014-ben kezdődött meg, Berta Adrián, az MTA BTK Régészeti Intézetének fiatal kutatói ösztöndíjas munkatársának a vezetésével, a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszékével való együttműködés keretében. Az elmúlt öt év során sikerült tisztázni a vár kiterjedését és jellemző rétegviszonyait, továbbá főbb építési periódusait. A terepi munkákkal párhuzamosan megkezdődött az előkerült leletanyag feldolgozása is. A megrendezésre kerülő konferencia célja, hogy bemutassa a projekt eddigi eredményeit, valamint felvázolja a további kutatás perspektíváit.

A részletes program ITT olvasható.
A konferencia absztrakt kötete ITT tölthető le!
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Érdeklődni az alábbi e-mail címen lehet: